Mancs-Rancs Alapítvány

Lakóhelyünkön nap mint nap tapasztaltuk, hogy az utcán éhes, szomjas, lesoványodott kutya könyörög ennivalóért és törődésért. Először az emberek a közért előtt vesznek neki 10 dkg párizsit, talán még meg is simogatják.
Egyszer csak látják, hogy odacsapódik még 2-3 kutya, akik szintén részesülni szeretnének a jóból. Ennyit már nem lehet etetgetni, zavaró is ez a falka, sokan félnek, nosza kihívják a sintért.
Onnantól kezdve meg van pecsételve a sorsuk, meg vannak számlálva napjaik, pedig ők nem tehetnek róla, hogy a „gazdi” cserbenhagyta őket.
Páran úgy gondoltuk, hogy nem akarunk olyan társadalomban, környezetben élni, ahol ez a megoldás a természetes. Nem tudjuk elfogadni, hogy ezeket az állatokat nem szenvedni, örülni, érezni tudó élőlényekként kezelik, hanem szemétként, amit el kell távolítani a közterületről.
Nem szabad elfelejteni, hogy egy kóbor állat nem magától lesz csellengő állattá. Egy ember felelőtlen magatartása ami előidézi a problémát.
Hát ezért hoztuk létre az alapítványt. Mi nem megszállott kutya mániások vagyunk, hanem "(belső) kényszer állatvédők", akik egy élőlény kiszolgáltatottságát látva segíteni próbálnak. Nem szeretnénk közömbössé válni.

Mentési munkánkat menhely nélkül, öt önkéntes emberrel folytatjuk munka, és család mellett szabadidőnket rááldozva.
Az állatokat önkénteseinknél, ideiglenes befogadóknál és panziókban tudjuk csak elhelyezni. Évente kb. 100 állatnak találunk szerető otthont, előzőleg gondosan leellenőrizve azokat.

Legfontosabb célkitűzéseink, hogy annyi kutya éljen hazánkban, amennyinek felelős, gondos gazda jut és az állattartási kultúra (legyen szó haszonállatról, vagy társállatról) magasabb szintre emelése. Ennek jegyében végezzük munkánkat: gondozunk kutyákat, cicákat, szervezünk a gazdás kutyák számára ivartalanítási akciókat, tartunk iskolákban előadásokat.