2012.05.18.

Hungarian (formal)Deutsch (DE-CH-AT)
Useful tips Kutyatalálkozók Az Alapítvány második kutyatalálkozója
FACEBOOK megosztás

Az idén 32 kutyusunk látogatott meg minket és közel hatvan ember. Ennek rendkívül örültünk, mert a szám növekvő tendenciát mutat. Tavaly 23 kutyus és közel negyven ember vett részt a találkozón. Ott volt állatorvosunk is Dr. Egerszegi Péter a FeliCaVet Állatorvosi rendelőből, aki esetenként alig akart hinni a szemének, hogy megváltoztak előnyükre az általa kezelt kutyák a gazdi mellett. Talán legszembetűnőbb két öreg szuka kutyusunk  megfiatalodása az Ambrus házaspár gondozásában, amit látván, többen be is jelentkeztek hozzájuk a fiatalító-kúrára.

A kutyák szemmel láthatóan feltalálták magukat, őrületes futkosásba, kergetőzésbe, játékba kezdtek. De nem feszélyezték magukat a gazdik sem, kiváncsian keresték kutyusuk alomtestvérét, beszélgettek egymással, ki hogy boldogul kedvencével. Azért használom a „boldogul” szót, mert azért az tagadhatatlan, hogy ezeknek a kutyáknak már volt egy előélete és nyomot hagyott bennük. Kinél kisebbet, kinél mélyebbet.  Ezért természetesen ezekről is szó volt. Van olyan gazdink, aki az örökbe fogadás utáni első hetekben csak hajnalban és késő éjjel vitte le sétáltatni a kutyusát, mivel annyira ingergazdag volt a kutya számára a városi környezet: a hangok, a sok ember, a mozgó járművek látványa, hogy nem élvezte a séta által felfedezhető világot, csak ezekre koncentrált. Van aki fél év után is a szobatisztaságra való szoktatás problémájával küzd. Olyan is akad, aki nagyon sajnálja, hogy kedvence a sok szeretet ellenére is félős, szeretné megértetni kutyájával, hogy biztonságban érezheti már magát, ők nem fogják otthagyni az út mentén. Szóval az ilyen jellegű beszélgetések is hozzátartoznak a találkozóhoz és hasznosak. Mi pedig  nagyon örülünk, hiszen ebből is azt látjuk, hogy mindenki számára fontos a befogadott kutya, a kutya azé lett, aki a nehézségek ellenére is megbecsüli, igazán szereti.

Azt hiszem, minden résztvevő nevében elmondhatom, hogy tökéletesen sikerült a Kutya-nap!

És jöjjenek a képek >